A horgász meghúzta a sárból kiálló drótot, és egy különös alakú tárgyat rántott ki az iszapból. Amikor lemosta róla a koszt, döbbenten állt meg: nem hitt a szemének, amikor felismerte, mi rejtőzött a vastag sár alatt. 😱😨
A férfi kora reggel érkezett a partra, ahogyan szinte minden szombaton szokott. Az ég már kitisztult, de az előző napi vihar nyomai még mindenütt láthatók voltak. Az éjszaka folyamán heves eső zúdult a vidékre, az erős szél a hullámokat a part felé hajtotta, a tenger pedig különféle törmelékeket sodort ki a szárazföldre: deszkadarabokat, hínárt, műanyag palackokat és rozsdás fémdarabokat.
A horgász lassan haladt végig a nedves, agyagos parton gumicsizmájában, miközben egy nyugodt helyet keresett, ahol zavartalanul felállíthatja a botját. Mindig szerette a csendet, ezért rendszerint távol maradt a többi embertől.
Ekkor valami szokatlanra lett figyelmes.
A sűrű iszapból egy vékony drótdarab állt ki.
Először nem tulajdonított neki jelentőséget. Egy vihar után gyakran kerülnek elő hasonló dolgok. Mégis volt benne valami furcsa. A drót szinte teljesen függőlegesen meredt felfelé, mintha valami nagyobb tárgyhoz kapcsolódna.
Közelebb lépett, lehajolt, és megpróbálta az ujjaival kihúzni.
Semmi sem történt.
Ekkor mindkét kezével megragadta, és erősebben kezdte húzni. A sár megmozdult körülötte, de a rejtélyes tárgy makacsul a helyén maradt.
— Vajon mi lehet ez? — morogta maga elé, miközben lábait mélyebbre nyomta a ragadós talajba.
Újra nekiveselkedett. Először óvatosan, majd egyre nagyobb erővel. Az iszap úgy kapaszkodott a tárgyba, mintha nem akarná elengedni. A férfi érezte, ahogy a drót a kesztyűn keresztül is a tenyerébe vág. Többször megfordult a fejében, hogy feladja, de a kíváncsiság már erősebb volt nála.
Jobbra-balra mozgatta a drótot, rövid rántásokkal próbálta fellazítani, közben időnként megállt, hogy kifújja magát.
Végül tompa cuppanó hang hallatszott.
Valami nehéz tárgy lassan elkezdett kiszabadulni az iszap fogságából.
A férfi egy utolsó, határozott rántást tett, és a tárgy hirtelen kiszökkent a sárból. Éppen csak sikerült megtartania, hogy ne essen vissza a ragacsos masszába.
A lelet alakja rendkívül szokatlan volt.
Vastag sárréteg borította minden oldalát, ezért lehetetlen volt megállapítani, pontosan mi lehet. Egyes részei lekerekítettek voltak, mások élesebb vonalakat mutattak, és ez akaratlanul is nyugtalanító gondolatokat ébresztett benne.
Hideg borzongás futott végig a hátán.
— Csak ne az legyen, amire gondolok… — villant át az agyán.
Úgy döntött, azonnal a vízhez viszi a tárgyat.
Lesétált a hullámokhoz, és óvatosan elkezdte lemosni róla a sarat. A víz újra és újra átcsapott rajta, miközben a férfi a kezével dörzsölte le a rátapadt agyagot, hogy végre lássa, mit emelt ki a földből.
Ahogy egyre több sár vált le róla, lassan kirajzolódott a valódi formája.
És amikor a horgász végre felismerte, mi rejtőzik előtte, döbbenten mozdulatlanná dermedt. 😱😲
Először egy sima felület bukkant elő a sár alól. Aztán kirajzolódott egy orr vonala. Nem sokkal később az ajkak is láthatóvá váltak. A férfi mozdulatlanul állt.
Újabb darabokban csúszott le az iszap a tárgyról, és a vízből lassan egy ismerős arc nézett vissza rá, kőbe faragott, göndör hajtincsekkel.
A horgász hirtelen kiegyenesedett, és hitetlenkedve meredt a leletre.
Egy szobor feje volt.
Pontosabban a híres orosz költő, Alexander Pushkin szobrának feje.
Néhány másodpercig egyetlen szót sem tudott szólni. Alig egy perccel korábban még attól tartott, hogy valami bűncselekményhez kapcsolódó tárgyat húzott ki az iszapból, és már az is megfordult a fejében, hogy értesítenie kellene a rendőrséget.
Most viszont az egész helyzet szinte komikusnak tűnt.
Valószínűleg valaki évekkel ezelőtt a tengerbe dobhatta a régi szobrot, az éjszakai vihar pedig egyszerűen visszasodorta a partra az író kőből készült fejét.
A férfi még egyszer végignézett a különös leleten, majd elmosolyodott. Egy átlagos horgászatnak indult reggelből végül olyan történet lett, amelyet még hosszú ideig mesélni fog az ismerőseinek.
