„Egy szoba, egyetlen ágy két embernek… Nem fél tőlem?” Egy szörnyű vihar miatt egy fiatal nő kénytelen volt ugyanabban a hotelszobában tölteni az éjszakát a város legveszélyesebb férfijával. Ám ami azon az éjszakán a szobában történt, arra senki sem számított… 😨
Odakint tombolt a vihar. Az eső megállás nélkül zuhogott, az orkánerejű szél földig hajlította a fákat, a villámok pedig néhány másodpercre vakító fénnyel világították meg az üres utcákat. A mennydörgés olyan erős volt, hogy a házak ablakai beleremegtek, és sorra megszólaltak az autóriasztók.
Emma alig tudott eljutni a legközelebbi szállodáig. A ruhája teljesen átázott, nedves haja az arcához tapadt, cipőjében pedig már állt a víz. Néhány órával korábban a busz, amelyen utazott, lerobbant az autópálya közepén. A sofőr megígérte, hogy segítséget kér, ám időközben az utat elöntötte a víz, így mindenki számára világossá vált, hogy reggelig ott kell maradniuk.
Amikor Emma meglátta a szálloda fényeit, azt hitte, végre biztonságban van. Gyorsan belépett az épületbe, majd a recepcióhoz sietett.
– Bármilyen szabad szobára szükségem lenne. Csak egy éjszakára – kérlelte a recepcióst, miközben elővette az iratait.
A férfi sajnálkozva megrázta a fejét.
– Sajnálom, de minden szobánk foglalt. A lezárt utak miatt rengetegen itt kerestek menedéket.
– Kérem, nézze meg még egyszer! Akár a dupláját is kifizetem.
– Higgye el, tényleg nincs egyetlen szabad szobánk sem.
Emma nem mehetett vissza az utcára. A legközelebbi település több kilométerre volt, a telefonja akkumulátora pedig már majdnem teljesen lemerült. Ilyen időjárási körülmények között taxit sem lehetett találni.
Ekkor megpillantotta őt.
A hall távoli sarkában egy magas, fekete inget viselő férfi ült egy hatalmas bőrfotelben. Don Carlosnak hívták. Emma azonnal felismerte, bár korábban csak fényképeken látta.
A városban félelmetes történetek keringtek róla. Azt beszélték, hogy aki az útjába áll, annak egyszerűen nyoma vész. Könyörtelen emberként ismerték, akitől bármi kitelhetett. Még a rendőrök is igyekeztek távol maradni az ügyeitől.
Carlos lassan felállt, majd odalépett a recepcióhoz. A hallban mindenki elhallgatott.
– Az én szobámban van hely – mondta nyugodtan. – A hölgy ott töltheti az éjszakát.
Emma ijedten nézett rá.
– Köszönöm, de majd találok más megoldást.
– Pontosan milyet? – kérdezte Carlos, miközben az ablakon át a tomboló viharra pillantott. – Az utcán akarja tölteni az éjszakát?
Emma tudta, hogy nincs más választása. Néhány perccel később már együtt indultak fel a legfelső emeletre. Carlos szobája hatalmas és fényűző volt, ám egyetlen ágy állt benne.
Amint Emma belépett, a férfi becsukta maga mögött az ajtót, majd lassan elfordította a kulcsot a zárban.
A fiatal nő szíve hevesebben kezdett verni.
Carlos észrevette a félelmét, és halványan elmosolyodott.
– Egy szoba, egyetlen ágy két embernek. Nem fél tőlem?
Emma remegett, mégis megpróbált magabiztosnak látszani.
– Ha félnék magától, nem jöttem volna fel ide.
– Azért jött fel, mert nem volt más választása.
Senki sem sejthette, mi fog történni azon az éjszakán a 307-es szobában. 😳😱
Carlos levette a zakóját, a fotelre tette, majd az ablakhoz sétált. Emma továbbra is az ajtó mellett állt, és szorosan a mellkasához szorította a táskáját.
– Az ágy a tiéd – mondta Carlos. – Én a fotelben alszom.
A férfi szavai valamelyest megnyugtatták a fiatal nőt, de Emma még mindig képtelen volt elaludni. Odakint újra és újra felvillantak a villámok, miközben a fák ágai végigkarcolták az ablaküveget. Carlos mozdulatlanul ült a fotelben, mintha valamire várna.
Hajnali két óra körül a lámpák hirtelen kialudtak.
A szobát teljes sötétség borította.
Néhány másodperccel később Emma különös hangra lett figyelmes. Valaki lassan kaparni kezdte az ajtót a folyosó felől.
Emma Carloshoz akart szólni, de a férfi már mellette állt, és a kezével befogta a száját.
– Egy hangot se! – suttogta.
A folyosóról egy nő halk, kétségbeesett zokogása hallatszott.
– Segítsenek… Kérem…
Emma ösztönösen az ajtó felé indult, de Carlos visszatartotta.
– Van odakint egy nő!
– Nincs – felelte hidegen. – Ez csak egy felvétel.
A kaparás abbamaradt. Ezután az ajtó kilincse lassan lefelé mozdult, annak ellenére, hogy az ajtó belülről be volt zárva.
Carlos elővett egy pisztolyt.
Abban a pillanatban az ágy melletti hatalmas tükör lassan oldalra csúszott. Mögötte egy keskeny, titkos folyosó rejtőzött. A sötétségből egy szállodai alkalmazottnak öltözött férfi lépett elő, kezében egy nagy késsel.
Emma felsikoltott.
Carlos azonnal rárontott az idegenre, és a két férfi dulakodni kezdett. A kés a padlóra zuhant. A támadó megpróbált visszajutni a titkos átjáróba, de Carlos földre teperte, majd a lámpa vezetékével megkötözte.
– Ki ez? – kérdezte Emma remegő hangon.
Carlos felkapcsolta a zseblámpáját, majd belépett a titkos folyosóra. A fiatal nő még mindig félt, de végül követte.
A hotelszobák falai mögött egy hosszú, keskeny alagút húzódott. Kamerák, monitorok és tucatnyi bőrönd sorakozott mindenütt. A falakon olyan nők fényképei lógtak, akik korábban a szállodában szálltak meg, majd minden nyom nélkül eltűntek.
Emma ekkor saját fényképét pillantotta meg.
A kép alig egy órával korábban készült róla, miközben a recepción állt.
Hamarosan kiderült az igazság: a szálloda alkalmazottai szándékosan azt mondták az egyedül utazó nőknek, hogy nincs szabad szoba. Ezután felajánlották nekik, hogy ideiglenesen pihenjenek meg egy személyzeti helyiségben, ahol aztán nyomuk veszett.
Carlos sem véletlenül érkezett a szállodába. Néhány hónappal korábban eltűnt a húga, és az utolsó ismert hely, ahol látták, éppen ez a hotel volt. Carlos szándékosan ugyanazt a szobát foglalta le, mert tudott a titkos átjáróról, és arra várt, hogy a bűnözők ismét megjelenjenek.
De a legmegrázóbb felfedezés még hátravolt.
Amikor a rendőrök áttörték a pince egyik falát, több tucat eltűnt ember személyes tárgyait találták meg. A szálloda tulajdonosa azonban nem volt azok között, akiket letartóztattak.
Reggel, amikor Emma elhagyta a hotelt, a recepciós már egy rendőrautóban ült. Carlos a bejárat előtti tető alatt állt, és csendben figyelte az esőt.
– Úgy tűnik, nem magától kellett volna félnem – mondta halkan a fiatal nő.
